„Az EU attól fél, a Sziriza ragadhatja magához a hatalmat (és rettegnek a tagállamok kormányai is, hiszen ennek nyomán megerősödhet a spanyol Podemos és a német Die Linke is – bár utóbbi valamelyest más kategória, hisz az egy kommunista utódpárt, amely a társadalmi igazságosság mellett az NDK-nosztalgiára is épít, és rendszeresen kampányol például a Stasi-nyugdíjak lehetséges emelésével, de ez egy másik írás témája lehet majd).
Pedig, ha jobban megnézzük, az Alekszisz Ciprasz vezette Sziriza távolról sem annyira radikális, mint amilyennek mondják (vagy amilyennek ők eleinte mutatni akarták magukat). Persze korábban gyakran emlegették, hogy hatalomra kerülve azonnal felmondják a brutális megszorításokhoz vezető segélyprogramot (a megszorításokról mellesleg Jeorjiosz Papandreu szocialista exminiszterelnök is népszavazást akart tartani még 2011-ben, de végül nem lett belőle semmi – ennek fényében pedig Ciprasz ígérete sem túl radikális), most viszont már sokkal visszafogottabban fogalmaznak: »Tárgyalásos megoldást akarunk« – mondta nem olyan rég a Sziriza negyvenéves vezetője, majd hozzátette, nem gondolt olyasmire sem, hogy ne fizessék vissza a Nemzetközi Valutaalaptól kapott hiteleiket.
John Millios, Ciprasz legradikálisabbnak tartott tanácsadója, aki tehetős szülők gyermekeként vált a hetvenes években - egyetemi tanulmányai alatt - marxistává. Legnagyobb hatással rá az Amerikából érkező vendégoktatói voltak, és persze a francia marxisták. Sztálinnal és szovjet társaival sose tudott mit kezdeni – mondja. Ő is arról beszélt a Guardiannek, hogy az EU-n (és az eurózónán) belül maradás a legfőbb prioritás. Viszont tudván, hogy Angela Merkel nem szeretne elengedni egy tagállamot sem, Millios úgy gondolja, van lehetőség manőverezésre annak érdekében, hogy:
- áramhoz jussanak, azok, akiknél azt kikapcsolták;
- kajajegyeket kapjanak a rászoruló gyerekek;
- egészségügyi ellátáshoz jussanak a rászorulók;
- fizessék a hajléktalan emberek lakásbérlését;
- álljon vissza a minimálbér a válság előtt 750 eurós szintre.
(...)